A titok szaga

Balog Henrik mozdulatlanul, egy néma ítélőbíróként állt a sötétben, arcáról továbbra sem olvasható le semmilyen érzelem. Számító csendje még a hirtelen támadt pániknál is nyugtalanítóbb volt, mintha ez a káosz is tervének része lenne. Tormai főtörzs zseblámpájáért nyúlt, de a mozdulat valahogy gyengének tűnt ebben a tehetetlen sötétségben. Már épp megszólalt volna, hogy rendet parancsoljon, amikor egy újabb, élesebb pukkanás hallatszott a pince felől, mintha valami végleg elszakadt volna. Ezt követően az édeskés szag hirtelen megvastagodott, fojtogatóbbá vált, mintha valami szivárgás ereje nőtt volna.
Dániel szíve vadul kalapált. A sötétség és a szag már nem csak a jelenlegi helyzetre emlékeztette, hanem a tegnap esti titok nyomasztó súlyát is felerősítette. A zsebében markolt telefon forrón égette a tenyerét, az ismeretlen üzenet betűi mintha a falakon táncolnának. Rettegett, hogy ez az áramszünet valamilyen módon összefügg a döntéssel, amit hozott, és most leplezetlenül lelepleződhet minden. Kényszeresen pislogott a sötétbe, kutatva bármi apró jelet, ami megerősíthetné a gyanúját.
Kovács Tibor, aki eddig csak morgolódva figyelte az eseményeket, most pánikszerűen hátrált a lépcsőforduló falához. Keze remegve tapogatta a hideg vakolatot, az orrát befogta a szag miatt. „Gázszag… mi ez?” – dadogta reszketeg hangon, mely elveszett a morajló félelemben. Varga Nóra vele szemben, egy árnyékos sarokban húzta össze magát, apró, ijedt nyögéseket hallatva. Az arcán látszott, hogy a tegnapi félelmei most új erőre kapnak a sötétségben.
Szilágyi Marika, a maga reménykedő természetével próbálta megtörni a feszültséget. „Nyugalom, emberek! Biztosan csak egy túlfeszültség! Mindjárt helyreáll! Van nálam gyertya, ha kell!” – hangja megpróbált erőt sugározni, de az is érezhetően remegett a behatoló, idegen szagtól. Dr. Szabó András már a rendelője ajtajában állt, a szag őt is elérte. Arca elsápadt, és azonnal bezárta maga mögött az ajtót, mintha a kóros, édeskés levegő a titkait is magával sodorná. Ricsi még mindig morogva tapogatózott a sötétben. „Na tessék, megmondtam! Valami bűzlik itt!” – most már nemcsak a gyanú, hanem a kézzelfogható félelem is átjárta a hangját.
Valahonnan a mélyből, a szuterén felől egy pillanatra éles, disszonáns basszusgitár hangja hasított át a csenden, majd elhalt. Mintha Karesz erősítője is küzdene az utolsó leheletéért, mielőtt végleg elnémul. A lakók egyre sűrűbben köhögtek, a szag betolakodóbbá vált. A tegnap esti titok, ami Dániel szívét mardosta, most egy sokkal nagyobb, kollektív félelemmé nőtte ki magát a Vaszoly utcai ház folyosóján.