A tegnapi döntés ára — új hang

A második emeleti sötétségben Kelemen Dániel az íróasztalánál ülve hallgatta a lépcsőházból beszűrődő zörejeket. A házat fojtogató áramszünet, Fekete úr dühödt kirohanása és a szomszédok halk moraja mind tompa zajpáraként lebegett a lakása ajtaja előtt. Dánielt azonban most nem a közös képviselő fenyegetései nyomasztották, hanem az a jeges szorongás, amely tegnap éjfél óta maró gyanúként terjedt a szívében.
A zsebében hirtelen meglendült a telefon rezgése. A kijelző éles, kék fénye pillanatra bevilágította az izzadt arcát és a szoba bevetetlen ágyát. Egy ismeretlen, eldobható számról érkezett az üzenet, és pontosan arra utalt, amit tegnap éjjel, a kimerültség és a pánik határán tett meg a számítógépe előtt. Egyetlen félrekattintott fájl, egy meggondolatlan döntés, amiről azt hitte, örökre eltemethet. *„Látjuk, mit küldtél. A tegnapi döntésednek ára van”* – állt a szűkszavú sorban.
Dániel remegő ujjal nyomta le a képernyőzárat, majd óvatosan az ablakfélfához húzódott. Odakint a gangon Székely Ricsi próbálta tréfálkozással oldani a feszültséget, míg a jóindulatú Dezső bá még ebben a sötét káoszban is meleg pogácsával kínálta a folyosón botorkálókat. A szomszédi szolidaritás eme apró megnyilvánulásai azonban teljesen hidegen hagyták Dánielt. A tegnapi titok kiszabadult a szobája falai közül, és a lépcsőházból felhallatszó minden egyes lépésről azt hitte, már érte jön valaki.