A tegnapi döntés ára — más fényben

Dániel óvatosan hátrált a lépcsőfokokon, hátha a gomolygó műanyagszagú füst elnyeli az alakját. Bálint védekezően maga elé emelte a kezeit, miközben Fekete Zoltán számonkérő pillantása és dr. Balog Henrik jéghideg tekintete egymásnak feszült a félhomályos folyosón. Dániel azonban már nem a barna borítékra figyelt.
A nadrágzsebében éles, monoton rezgéssel szólalt meg a telefonja. A kijelző kék fénye egy pillanatra megvilágította az arcát a sötétben: egy ismeretlen számról érkezett rövid szöveges üzenet. „Tudjuk, mit tettél tegnap éjjel. Ne próbáld letagadni.”
A gyomra azonnal görcsbe rándult. A tegnap esti hirtelen, meggondolatlan döntése – amikor a kétségbeesés szélén állva átlépte a határt az adatkezelő rendszerben – most mint egy láthatatlan hurok szorult a nyakára. Forró izzadságcsepp gördült le a halántékán. Kényszeresen nyomkodta a kijelzőt, hátha az üzenet csak tévedés, de a képernyő nem változott.
– Valami baj van, Dániel? – kérdezte dr. Balog Henrik halk, kimért hangon, sötét tekintetét a lépcsőfokon megmerevedő férfira szegezve. Balog lépett egyet előre, elegáns zakójának ujját gépiesen kisimítva. – Úgy néz ki, mintha ön is tartana a hatóságok kiérkezésétől.
Dániel nem tudott válaszolni. Megdermedve szorította a készüléket, miközben Kovács Tibor bá szerszámosládájának éles csattanása végigvisszhangzott a sötét lépcsőházban.