Pletyka a füstben

A zseblámpa éles fénysugara telibe kapta Bálint sápadt arcát a korlát tövében. Fekete Zoltán épp a telefonját rángatta elő a pizsamája zsebéből, hogy tárcsázza a hatóságokat, amikor a füstös lépcsőházban felharsant egy csecsemő éles, dühös sírása. A gyereksírásra a tízes lakás ajtaja is résnyire nyílt: dr. Balog Henrik lépett ki a folyosóra. Jéghideg tekintettel méregette a füstölgő szekrényt, ám a zakója ujját idegesen rángató mozdulata elárulta a benne bujkáló feszültséget.
Ebben a pillanatban kattant Erzsi néni ajtajának biztonsági lánca. Az idős asszony nem jött ki teljesen a lépcsőházba, csak a résből kukucskált kifelé, otthonkája nyakát összébb húzva. Hangja meglepően élesen metszette át a gomolygó műanyagszagot és Kovács Tibor bá szitkozódását.
– Zoltánka, ne tessék már a rendőröket meg az áramszolgáltatót zaklatni, úgyse jönnek ki éjszaka! – szólt ki nyájasan, de a szeme megdermedt Bálinton. – Inkább a biztonsági úrtól kérdezze meg, mit keresett az imént a szuterén lépcsőjénél azzal a vastag barna borítékkal. Azt beszélik a házban, dr. Szabó rendelőjéből hozott ki valamit, mielőtt a villanyóra elszállt volna.
Várkonyi Gábor az első emeleti ajtórésből hallgatta a szóváltást, és a félelemtől remegő kézzel szorította a kilincset. Pontosan tudta, mi forgott kockán, és attól tartott, Erzsi néni pletykája rá is ráveti a gyanú árnyékát. Dániel a lépcsőfokon megtorpant, a sötétben próbálva észrevétlen maradni, míg Balog ügyvéd úr szárazon megköszörülte a torkát.
Bálint torka kiszáradt, ahogy a lakók tekintete lassan felé fordult. Erzsi néni sokatmondó mosollyal az arcán lassan visszahúzódott a lakásába, és ráhajtotta az ajtót a megrémült férfira, átadva őt a gyülekező szomszédok számonkérő pillantásainak.