Szikrázó feszültség az elsőn

Erzsi néni amilyen hirtelen tűnt fel a sötétben, olyan nesztelenül kattant mögötte a zár, magára hagyva Bálintot a gyomorszorító ultimátummal. Ám mielőtt a biztonsági őr felocsúdhatott volna, fülsiketítő pukkanás és éles szikraeső rázta meg az első emeleti főkapcsoló-szekrényt. A terjengő égett műanyagszag és az óraszekrényből kiáramló sűrű füst végképp egyértelművé tette: a lépcsőház hálózata beadta a kulcsot.
– Megmondtam! Hát megmondtam, hogy ez a sok túlterhelt csoda kinyírja a házat! – dördült meg Kovács Tibor bá rekedt hangja. Az öreg villanyszerelő egy békebeli, sárga zseblámpával rontott ki az ajtaján, s a fénysugarat rögtön a füstölgő szekrényre irányította. – Ezt még a vak is látja, hát nem bír el ennyi áramot az alumíniumvezeték!
A zajra Fekete Zoltán is leügetett a negyedikről, a sötétben gyanakvóan szorítva magához a közös képviselői iktatókönyvet. – Ez szándékos rongálás! Hatósági intézkedést és azonnali kiszállást követelek! – kiabálta sápadtan, miközben a rémülettől még a pizsamáját is félregombolta.
A lépcsőfordulóban Kelemen Dániel botorkált lefelé, rettegve attól, hogy a műszaki zűrzavar valahogy fényt derít a tegnap esti titkos üzenetére. A feszült lakók gyűrűjében Bálint csendben próbált visszahúzódni a homályba, de Tibor bá villanó fénye óhatatlanul rászegeződött.