Árnyak a boríték mögött

Bálint a korlátba kapaszkodva próbált elhátrálni a fojtogató sötétségben, amikor egy csontos, hideg kéz nyúlt ki az első emeleti ajtóréből, és határozottan rászorult a csuklójára. Erzsi néni kulcskarikájának apró, sárgás LED-fénye épp csak arra volt elég, hogy megvilágítsa az öregasszony szikár, szigorú arcát.
– Hová olyan sietősen, Bálintke? – sziszegte Erzsi néni, miközben otthonkája mély zsebéből egy megviselt, vastag barna borítékot húzott elő. A papír megreccsent a ujjai között. – Azt hitted, a sötétben minden elsimul? Enci odafönt kizárt, de ha én most felmegyek hozzá ezzel a köteggel, a gyerek meg Erika ügye csak a kezdet lesz. A doki igazolásai meg a hiányzó összegek… pontosan tudom, miből simítottátok el a dolgokat.
Bálint torka kiszáradt, tekintete a lépcsőforduló homályában küzdő Erikára tapadt, aki a fojtottan síró csecsemőt próbálta a kabátja alá rejteni. A szuterén felől Székely Ricsi dühös morajlása hallatszott, miközben Máté sietett lefelé a lépcsőn, fejcsóválva felemlegetve Marika néni boltban elejtett pletykáját Bálint és az öregasszony tisztázatlan rokoni szálairól. Bálintot azonban most csak a boríték éles sarka tartotta rettegésben.
– Mit akar még tőlem, Erzsi néni? – préselte ki fojtottan a biztonsági őr.
– Holnap reggelig kapsz időt – hajolt közelebb az öregasszony, s a halvány fénynyaláb éles árnyékot vetett a szeme köré. – Ha a boríték hiánytalan ára nincs a kezemben, Enci a teljes igazságot kapja meg. És hidd el, akkor nemcsak erről az emeletről repülsz ki.