A tegnapi árnyék

Bálint nem tehetett mást, megragadta Erika csuklóját, és a kapualj árnyékából a szuterénbe vezető sötét lépcsőfokok felé húzta a lányt. Szilágyi Marika a bolt nyitott ajtajából még rásimított egy figyelmeztető pillantást, mielőtt csendben behúzta volna a faajtót. A pincefolyosó hűvösében a por és a dohos nedvesség szagába enyhe, szúrós gázszag vegyült a régi konvektorok felől, de ez volt az egyetlen búvóhely, ahová Balog Henrik vagy Fekete Zoltán éles szeme nem látott be.
Eközben a második emeleten Kelemen Dániel az ablakmélyedésben állt, és kényszeresen nyomkodta a telefonja kijelzőjét. A képernyő hideg, kék fénye élesen világította meg az arcán ülő feszült izzadságcseppeket. Pár perce kapta meg az ismeretlen számról érkező, velőig ható üzenetet: „Tudom, mit tettél tegnap éjjel. Nem marad nyomtalanul.” A szíve szinte kiugrott a bordái közül. A tegnapi meggondolatlan döntése, az a hirtelen lépés, amivel ki akart törni az eddigi életéből, most hurokként szorult a nyakára.
Dániel nem bírta tovább a lakás fojtogató csendjét. Óvatosan kikattintotta a zárat, és kilépett a koromsötét folyosóra. A korlátra támaszkodva letekintett az orsótér mélyébe, ahonnan halkan felhallatszott Bálint fojtott suttogása és a huzat süvítése. Dániel görcsösen megszorította a telefonját, rettegve attól, hogy a ház sötétjében valaki pontosan tudja, mit követett el.