Illatok a sötétben

Bálint óvatosan, szinte lélegzetét visszafojtva osont el a parázs vita mellett. Balog hideg, metsző hangja még az emeleti folyosóról is utolérte, ahogy Fekete Zoltánt hergelte a rendkívüli közgyűlés megzsarolásával. A lépcső alján, a földszinti sötétségben egy gyertya magányos lángja imbolgott. Szilágyi Marika állt a boltja melletti félhomályban, sálját szorosan magára vonva, mint aki mindent lát és hall a sötétben is.
– Vigyázz, fiam – suttogta Marika, amikor Bálint mellé ért. – Zoltán ma is egész nap itt körbejárt a házban, mindent felírt. És az a lány ott a kapualjban… nem jó helyen vár rád. Ha Balog meglátja, abból baj lesz. – Marika szavaiból sütött az aggodalom, de a mindent tudó félmosoly is ott bujkált az arcán. Pontosan tudta, kié a csecsemő, akit Erika rejteget.
Bálint feje lüktetett a feszültségtől. Megköszönni sem volt ideje a figyelmeztetést, máris kilépett a huzatos kapualjba. Erika a falnak támaszkodva várt rá, a sötétben szinte csak a szemei világítottak. Amikor Bálint közelebb lépett, a lány meleg, kapkodó lélegzete azonnal megcsapta az arcát. Erika megragadta a férfi kabátját, ujjai görcsösen fonódtak a durva szövetbe. A testéből áradó nőies melegség, a jázminos parfüm és a babaillat keveréke éles ellentétben állt a lépcsőház fojtogató porával és a fejük felett lógó fenyegetéssel.
– Nem maradhatok kint, Bálint – suttogta Erika, és a teste szorosan a férfihoz simult, menedéket keresve a hideg elől. – Valaki figyel az ablakból. Be kell mennem.
Bálint szíve kalapált. Ha felviszi a lakásba, Enci azonnal lebuktatja őket. Ha itt hagyja, Balog Henrik vagy Fekete Zoltán botlik beléjük másodperceken belül.