A szuterén küszöbén

A lépcsőfokok hidegen kongtak Bálint talpa alatt, ahogy a zseblámpa keskeny fénysugara átvágott a szuterén fojtogató porfelhőjén. Lugosi dörömbölése alábbhagyott, helyette a pince mélyéről egy vékony, sziszegő hang szűrődött ki. Bálint a lenti sarokhoz érve a sötétbe emelte a lámpát, s a fénycsóva nem a bezárt faajtón, hanem a gázóra melletti mélyedésben lapuló Szabó doktor arcán állapodott meg.
Az orvos lezárt rendelőjéből kivezető hátsó ajtó félig nyitva állt. Szabó keze láthatóan remegett, zakója zsebéből pedig egy hajtogatott, barna papírboríték csúszott a dohos betonra. Bálint tétovázás nélkül előrelépett, s a csizmája orrával ránehezedett a papírra, mielőtt a doki visszahúzhatta volna.
– Ez volt tegnap este a táskádban, András? – kérdezte Bálint fojtott hangon. – Ezért rohangáltál a sötétben?
– Dehogy… nem a gáz szivárog, te szerencsétlen! – sziszegte Szabó, s a félelemtől elcsuklott a hangja. – Ha a rendőrség kiérkezik a lakossági bejelentésre a szag miatt, mindent átfésülnek! Nem érted? A dobozokat odalenn…
Marietta gyors léptei pattogtak a lépcsőn, de még mielőtt leért volna, fentről Erzsi néni rekedt kiáltása csattant fel a korlát fölött. A kapualj üvegén kék fény villant át, s az utcáról egy járőrkocsi elfojtott szirénázása jelezte: a hatóság megérkezett a Vászoly utca 6. elé.