A szomszédos válaszfal

Dániel magára rántotta a bejárati ajtót, és a sötét előszobában a hideg fémzárnak döntötte a homlokát. A szomszédos lakás felől vékony, elfojtott gépelési neszek szűrődtek át a téglaválaszon, majd egy szék lábának karcolása a parkettán. A kétség immár eloszlott: a névtelen fenyegető alig két méterre tőle élt, és az ajtón lévő kémlelőlyukon keresztül tartotta szemmel minden lépését. A falakban a régi vezetékek halkan sercegtek a túlterheléstől; Bendegúz bányászgépei és Karesz készenlétben hagyott erősítője folyamatosan fojtogatták a ház elektromos hálózatát.
A lépcsőházban Erika nem hallgatott Bálintra. Dacosan hátat fordított neki, és a korlátba kapaszkodva elindult lefelé a félhomályos lépcsőfokokon. Bálint utánafordult volna, de a pihenőből hirtelen felbukkanó alak láttán megtorpant. Enci lépett ki a homályból, karján egy nehéz szatyorral, és tekintete gyanakvóan villant meg Bálint feszült, verejtékező arcán.
– Még mindig a lépcsőházban ácsorogsz? – kérdezte Enci halk, vágó hangon, miközben tekintete Bálint és a távolodó Erika között ingázott. – Mi ez a fojtogató csend itt fent?
Bálint reflexből a kabátja belső zsebébe csúsztatta a barna borítékot, de az ujjai annyira remegtek, hogy a papír széle megreccsent a sötétben. A ház feletti feszültség láthatatlanul sűrűsödött tovább, mintha a túlterhelt hálózat bármelyik pillanatban kiéghetne.