A szolgálati autó árnyéka

Bálint a korlátnak vetette a hátát, miközben dr. Szabó dülöngélő léptei és Bordás professzor kiabálása visszhangzott a fordulóban. Kihasználva, hogy Dániel figyelme egy pillanatra a lenti ordibálásra terelődött, Bálint a zsebébe süllyesztette a gyűrött borítékot. A telefonja ekkor néma rezgéssel vibrálni kezdett a tenyérben. A kijelzőn Erika neve villant fel.
A férfi lecsúsztatott hüvelykujjal vette fel a hívást, és a lépcsőház sötét sarkába húzódott.
– Nem hívhatsz most! – sziszegte fojtott hangon a mikrofonba. – Mondtam, hogy a fél ház a folyosón őrjöng!
– Nem érdekel, Bálint – reccsent meg Erika fáradt, de kíméletlen hangja a vonal másik végén. – A gyereknek megint magas láza van, és a tápszer is kifogyott. Ha tíz percen belül nem jössz le a szolgálati autóhoz a pénzzel, én magam megyek fel a másodira. És hidd el, nem fog érdekelni, hogy Enci nyit-e ajtót.
Bálint gyomra görcsbe rándult. A zsaroló névtelen fenyegetései és a házra nehezedő hatósági ultimátum elhalványultak a ránehezedő azonnali pánik mellett. Erika nem lebegtetett többé sejtetéseket: a munkahelyi flörtből született titkos élet most azzal fenyegetett, hogy másodperceken belül szétrombol mindent, amit a Vászoly utcában felépített.
Kikattintotta a hívást, és gyors léptekkel megindult lefelé a lépcsőn, tudomást sem véve Dánielről, aki kérdőn nézett utána a félhomályban. A földszinti átjáró felé menet elhaladt dr. Szabó kitárt ajtajánál, ahonnan a leharcolt rendelő jellegzetes fertőtlenítő- és alkoholszaga áradt. Tudta, hogy Szabó is sejti a dolgot, de most nem volt ideje a dokira. Csak az számított, hogy elérje a kaput, mielőtt Erika fellép a lépcsőház kopott köveire.