Édeskés parfüm a kapualjban

A nehéz tölgyfakapu csikordulva nyílt ki, s a Vászoly utca hűvös, esti levegője azonnal meglegyintette Bálint izzadt homlokát. A járdaszegélynél járó motorral várakozott a szolgálati autó. Az elhomályosított üveg leereszkedett, s a sötétben kirajzolódott Erika profilszépsége: a zaklatottságában is csábító, feszülő vonások, s a túl közeli parfüm édeskés, fojtogató illata, ami egykor Bálint vesztét okozta.
– Megőrültél, hogy idejössz? – sziszegte a férfi, és benyúlt az ablakon, markában a gyűrött barna borítékkal.
Erika nem válaszolt. Egyetlen határozott mozdulattal kirántotta a papírt a kezéből, és a műszerfal halvány kék fényénél gyorsan átpörgette a bankjegyeket. A tekintetében nem volt hála, csak hideg, tiszta pragmatizmus.
– Ez most elég lesz a gyógyszerre meg a tápszerre – mondta rekedten, miközben a táskájába süllyesztette a pénzt. – De ne hidd, hogy ezzel megváltottad a nyugalmadat, Bálint. Ha a gyerek állapota nem javul reggelig, visszajövök.
A sötét kapualj árnyékából ekkor kimért, szapora léptek zaja hallatszott: az új lakó, a szuterénben meghúzódó szikár ex-légiós sétált ki a járdára, és szótlanul, hideg katonai tekintettel mérte végig a kapuban álló párt, mielőtt befordult volna a sarkon.
Bálint gyomra összerándult a leselkedő pillantástól. Mielőtt megszólalhatott volna, Erika gázt adott, s az autó piros hátsó lámpái elnyúltak a vizes aszfalton. Bálint egyedül maradt a nyitott kapuban, de ahogy megfordult, dr. Szabó dülöngélő árnyéka már ott várta a kapualj homályában.