A sziszegő főcsap

Fekete Zoltán dühösen csapott a vak sötétben a kapualj kaputelefon-paneljére, de a műanyag doboz csak üresen zörrent.
– Ez nem tarthat tovább! Nem elég az áramkimaradás, még a nyomás is elment a földszinten! – kiáltotta a közös képviselő.
A pincelépcső felől fémes csikorgás, majd egy vészjósló sziszegés vágott át a vaksötéten: a vízhálózat túlnyomásszelepe adta meg magát a kapkodva lekapcsolt főrelék miatt. A homályból Kovács Tibor bukkant elő, kopott szerelőlámpájának sárgás kúpja végigpásztázta a nedvesedő téglafalat. Az idős villanyszerelő megrázta a fejét.
– Ne rángassa azt a dobozt, Zoltán, mert a főcsapot is elöntjük! – morgott Tibor bá, miközben a pincébe vezető ajtó felé lépett. – A hálózat összeomlott. Ha ezt most nem zárjuk el manuálisan, tíz perc múlva áll a víz a szuterénben.
Dr. Balog Henrik fel sem vonta a szemöldökét a sziszegésre. Nyugodt, jéghideg mozdulattal csúsztatott vissza egy papírköteget az öltönyzsebébe – a Mátééknak szánt vételi ajánlat sarkán még megcsillant a lámpa fénye.
– Látja, Zoltán? A ház alapjai rohadnak. Ide már nem szabályzat kell, hanem tőke – jegyezte meg elfojtott éllel az ügyvéd, majd félrelépett a felgyülemlő lakók útjából.
Dezső bá a lépcsőfordulóban gálánsan megemelte a kalapját a riadt Enci előtt, s egy apró, saját bütykölésű LED-lámpát nyújtott át neki a szürke zónás készletéből.
– Ne féljen, kisasszony, a sötétben a lelemény a legjobb biztosíték – suttogta gálánsan.
A pincéből felszálló gőz szaga ekkor összekeveredett az égő szigetelés fojtogató bűzével.