A képlet csendje

Dániel lefele fordította a mobilját, hogy a kijelző hideg fénye ne leplezze le reszkető kezét a sötétben. Mielőtt a korlátnak támaszkodó Bálint rákiálthatott volna a fejvesztetten forgolódó Kareszra, a lépcsőház alsóbb szintjéről kimért, határozott léptek zaja visszhangzott. Dr. Bordás András lépett elő a homályból, kezében egy régebbi típusú, lapos zseblámpával. A nyugalmazott mérnök fémkeretes szemüvegén megcsillant a lámpa fénye; nem a rettegő lakókat nézte, hanem a füstölgő kapocsdobozt vizsgálta meg megfontolt alapossággal.
– Nyugalom, kérem, ez nem mágia, hanem elemi fizika! – harsanta Bordás professzoros, tisztán csengő hangja, amivel azonnal elfojtotta a kibontakozó üvöltözést. – R egyenlő U per I, ezt minden tisztességes embernek tudnia kéne! Nem Karesz gitárja égette ki a hálózatot, hanem egy kritikus fáziseltolódás. Valaki a házban huzamosabb ideje hatalmas, induktív terhelést járatott illegálisan, amire rászabadult a hálózati túlfeszültség.
A szabatos, hűvös szakmai elemzés egyetlen pillanatra jéggé fagyasztotta a lincshangulatot: a ház ritka, intelligens pillanatainak egyike volt ez, amikor a tudomány pontos képletei elnémították a puszta hisztériát. Bálint kihasználta az elcsendesedő döbbenetet; szinte észrevétlenül csusszant le a lépcsőn a fal mellett, hogy a kiérkező katasztrófavédők előtt biztonságba helyezze a falrésbe rejtett barna borítékot.
A földszinti postaládák homályában Dániel majdnem felborította Fekete Zoltánt. A közös képviselő és a komor Balog Henrik ügyvéd a szűk kapualjban egymásnak feszülve vitáztak a rendkívüli lakógyűlésről – a sötét átjáróban senki sem kerülhette el a másikat. Dániel átpréselte magát köztük, miközben zsebében újra megrezzent a telefon.