A szikrázó sötétség

Tibor bá elszántan csörtetett lefele a pincefeljárón, hogy elzárja a főcsapot, ám a másodikon ekkor szabadult el az igazi pokol. Radó Károly részeg daccal úgy döntött, hogy a lépcsőházi lármát és Erzsi néni kárálását egyetlen megsemmisítő akkorddal fojtja el. A második emeleti nyitott ajtó mögött felüvöltött a heavy metal: a túlkoros rockzenész tövig tekerte a hangerőt a százwattos Marshall erősítőn, amit titokban Bendegúz illegális áramkörére kötött rá.
A hálózat nem bírta a kettős terhelést. A kriptobányász szerverek folyamatos zúgása és a torzított gitár-akkord találkozásának pillanatában a földszinti főkapcsolótábla felől fülsiketítő, fémes pukkanás hallatszott. Éles, kék szikrafelhő világította be egyetlen másodpercre a párás lépcsőházat, majd az épületre rászakadt a totális sötétség. Az áramhalál egycsapásra némította el az erősítőt és a még működő vészvilágítást is.
– Ezt nem hiszem el! Ez a barom kiégette az egész tömböt! – üvöltötte Gábor az első emeletről, miközben a korlátot megragadva próbált előrejutni. Dániel és Enci a sötétben, a terjengő égett műanyagszagban szinten a második emelet felé indultak. A lincshangulat pattanásig feszült a falak között: a víz még mindig zúgva folyt a lépcsőn, de a lakók dühének fókuszpontja most már Karesz lezárt ajtaja lett. Fekete Zoltán szigorú szabályzata sem óvhatta meg a házat a teljes összeomlástól.