Suttogás a lépcsőfordulóban — folytatás

A koromsötét lépcsőházban csak a lezúduló víz robaja és a dühös kiabálások visszhangoztak. Dániel a korlátba kapaszkodva próbált előrejutni, miközben a terjengő égett műanyagszag maróan marta a torkát. Hirtelen egy keskeny, sárgás fénysugár villant fel az első emeleti fordulónál: Erzsi néni apró zseblámpája fúrta át a sötétséget, de a fénykör nem a csőtörésre vagy Karesz ajtajára irányult, hanem egyenesen Dániel arcára.
A száraz, hideg marok váratlan erővel ragadta meg a férfi csuklóját a lépcsőfordulóban. Dániel megrándult a váratlan érintéstől.
– Ne oda rohanjon, Dánielkám – sziszegte az öregasszony, hangjában olyan baljós, fojtott nyugalommal, ami ijesztőbb volt a vak sötétben tomboló káosznál. – A gitáros hülye úgyis bezárkózott. Inkább azzal foglalkozzon, ami a kapualjban történik, mielőtt a hatóság ideér.
Dániel próbálta kiszabadítani a kezét, de Erzsi néni közelebb lépett, és a füléhez hajolt.
– Alig tíz perce láttam az ablakból. A doktor úr egy vastag, barna borítékot csúsztatott Balog ügyvéd úr kezébe, épp mielőtt elment az áram. És tudja, kinek a neve volt ráírva? A magáé. Ha az a papír a közös képviselőhöz kerül, maga lesz az első, akit kiraknak ebből a házból.
A hír tőrként döfött Dánielbe. A tegnap esti titkos döntése, a kétségbeesett próbálkozása a kiútkeresésre most egyszerre vált közvetlen, halálos fenyegetéssé. A háttérben valaki dühödten dörömbölni kezdett Karesz ajtaján, de Dániel számára a lépcsőház zaja hirtelen elhalkult. Erzsi néni a sötétben elégedetten engedte el a csuklóját – pontosan tudta, hova kell ütnie.