A szikra és a tömeg

A mélyből hömpölygő víz hangjához hirtelen egy új, reszelős zaj társult. Karesz lakásából, a második emeletről, először csak tompa dübörgés, majd torzított gitárszóló hangja szűrődött ki. A hangerő pillanatok alatt felfokozódott, mintha a falakat akarná lerobbantani. A részeg rockzenész, Rádo Károly, mintha egyáltalán nem érzékelné a körülötte lévő feszültséget, feltekerte a Marshall erősítőit, melyeket illegálisan Sipos Bendegúz kriptobányász hálózatára kötött rá. A lakók már éppen szólni akartak, amikor egy éles, kék szikra robbant fel az első emeleti kapcsolószekrény felől, majd a házat elnyelte az abszolút sötétség.
A vízcsobogás is elhallgatott, mintha a vaksötétben a hangok is megdermedtek volna. Pánik tört ki. Sikolyok, csattanások, ahogy a lakók a sötétben egymásnak estek. Bálint maga is megremegett, Enci pedig még szorosabban kapaszkodott belé. „Mi történt?!” – suttogta a lány, a hangja remegett. A „Tudom.” üzenet még mindig kísértett Bálint fejében, de most egy sokkal valóságosabb, fizikai fenyegetés vette át a helyét.
Dániel, akinek az arcáról még le sem lohadt a korábbi rettegés, most egy villámhárítóként mozdult meg. „Karesz! Ezt te csináltad!” – ordította, és hangjában a félelem dühvé olvadt. Szabó Gábor, akinek a felesége épp próbálta megnyugtatni a gyerekeiket, maga is felmorgott. „Elegem van! Ez az ember tönkreteszi a házat!”
A folyosó némaságát felváltotta a zúgolódás, majd egyre erősödő léptek zaja. A lakók, akiket addig a rejtélyes fenyegetés tartott sakkban, most egy közös ellenségre találtak. Lincshangulat kerekedett. Dániel, Gábor, és Enci is, mintha csak a tömeggel sodródva, elindultak Karesz lakása felé, ahol a csönd most csak a fenyegető pusztítás előjátéka volt. Fekete Zoltán kétségbeesetten próbálta csitítani a kedélyeket, de a sötétség elnyelte a szavait. A ház lakói, mint egy ősi, ösztönös raj, Karesz ajtajához vonultak, hogy számon kérjék rajta a sötétséget, a káoszt, és minden titkot, ami a falak között rejtőzött.
Toemai főtörzs alakja csak egy pillanatra villant fel valaki emlékében, amint a ház előtt álló rendőrautóhoz lép, mintha ő is csak egy felesleges díszlet volna ebben az egyre jobban elszabaduló pokolban.