A szétszóródott iratok súlya

Fekete Zoltán bénultan nézte az ügyvéd álságos mosolyát, ám mielőtt megszólalhatott volna, a második emeleti ajtó éles csikordulással kivágódott. Varga Nóra lépett ki a folyosóra egy túltömött utazótáskával, menekülésre készen. Ahogy meglátta a sötét öltönyös hatósági ellenőrt és Balog Henriket, megtorpant, s félelmében kiejtette a kezéből a karja alá szorított mappát. A tegnap esti titkos igazolások és feljegyzések szerte-szét szóródtak a kopott lépcsőfokokon.
A papírzizegésre az első emeleti korlát mögül felbukkant Erzsi néni. Az idős asszony nem a szétszóródott iratokra figyelt: szikrázó tekintettel lépett Bálint mellé a lépcsőfordulóban, s zakója zsebéből félig kihúzta a gyűrött barna borítékot.
– Ha hagyod, hogy ez a hiéna átvegye a házat, Bálint, most azonnal megmutatom Encinek, mi lapul ebben – sziszegte fojtott, fenyegető hangon. – Te pontosan tudod, mit tettél tegnap éjjel. Válassz: a jövőtöket veszíted el, vagy őt.
A lépcsősor tetején ekkor bukkant fel Enci, akinek sápadt arcára dermedt a félelem, miközben lent Marietta szorította magához szorosan a karjait a nyitott ajtajában. A fojtogató csöndben Bálint torkában megakadt a levegő: a titok végleg a felszínre követelt magának mindent.