A kényszerárverező ajánlata

Dr. Balog Henrik abszolút immunis volt a lépcsőházi szappanoperákra; őt a családi tragédiák helyett kizárólag a csőd szaga és a nyomott négyzetméterárak villanyozták fel. Mielőtt Bálint kinyithatta volna a száját, hogy reagáljon Erzsi néni fojtogató fenyegetésére, a hatósági ellenőr éles torokköszörüléssel törte meg a drámai csöndet, és egy rikító sárga mappát nyomott a halálsápadt Fekete Zoltán mellkasának.
– Negyvennyolc óra a harmincmilliós kényszerfelújítási alap elkülönítésére, vagy a hatóság életveszélyessé nyilvánítja a Vászoly utca 6-ot, és azonnali hatállyal kiköltözteti az épületet – szavalta az ellenőr olyan fásult egykedvűséggel, mintha csak a menetrendet olvasná.
Balog Henrik ajkán vékony, pengeéles mosoly suhant át. Bőrtáskájából villámgyorsan előkerült egy köteg előre megfogalmazott adásvételi megállapodás és meghatalmazás. Az ügyvéd olyan rutinos mozdulatokkal kezdte adagolni a papírokat a dermedt lakók felé, mintha csak szórólapokat osztogatna a metróaluljáróban.
– Kérem, pánikra semmi ok! – jelentette ki Balog halk, mézesmázos hangján. – A cégcsoportom átvállalja a bírságot és a felújítást, amennyiben Önök most azonnal aláírják a vételi szándéknyilatkozatot. Igaz, a lakástulajdonuk megszűnik, de cserébe nem kell az utcán aludniuk a hétvégén.
Ekkor a szuterén lépcsőjén felbukkant Székely Ricsi, aki a zűrzavart kihasználva egy doboz csempészett osztrák mogyorós pralinét és egy flakon márkás öblítőt nyújtott az ellenőr felé. – Parancsoljon, főnök úr, egy kis hivatali kóstoló! Hátha ettől lágyabb lesz az az ultimátum! – vigyorgott a jófej csempész, miközben Fekete Zoltán a szívéhez kapva támaszkodott le a korlátra.