A szerver nem felejt

Dániel zsebében megrezzent a telefon. A kijelzőn egy ismeretlen számról érkező üzenet világított: „Láttuk, mit töltöttél fel éjjel a szerverre. Nem a fotó miatt jöttek.” A torkában lüktetett a vér, ahogy kinyitotta az ajtót, és kilépett a másodikon a nyirkos gangra. A kék villogó fény ütemesen festette a falra a lépcsőház lakóinak eltorzult sziluettjét.
Székely Ricsi a lépcsőfordulóban görcsösen szorította magához az osztrák öblítős kartont. Meglátta Dánielt, és suttogva szitkozódott, miközben próbálta a lépcső alatti lomok közé lökni a csempészárut. Rettegett, hogy a járőrök azonnal kiszúrják a pult alatti bizniszt, de a tekintete hamarabb akadt el a felette álló férfin.
A tizedik lakás tulajdonosa, Dr. Balog Henrik jéghideg arca most sápadt volt, mint a meszes fal. Az ügyvéd a korlátba kapaszkodott; a tegnap esti titkos adatbázis-szivárgás híre már hozzá is eljuthatott, mert a keze láthatóan remegett. Tudta, hogy a kényszerárverezési akták illetéktelen kezekbe kerülése a karrierje végét jelenti.
Bálint elengedte a kilincset, és hátralépett Melindától. A családi fotó és a testvérség vádja hirtelen eltörpült amellett a néma rettegés mellett, ami a folyosón eluralkodott. „Zoltán még délután is a főkapcsolónál matatott a tegnapi zárlat után, de ez most nem az áram” – suttogta Enci, miközben a földszintről nehéz bakancsok dobogása hallatszott fel. Dániel lassan a zsebébe süllyesztette a telefont, és egyenesen Balog szemébe nézett. A tegnapi döntést már nem lehetett visszaszívni.