A szerver árnyéka a másodikon

Dániel a biztonsági zár kettős kattanása után az ajtónak döntötte a hátát, s mélyeket lélegzett a sötétben. A bejárati ajtó vékony résén át még hallatszott, amint Fekete Zoltán a megszokott pedáns lépteivel végighaladt a függőfolyosón, de Dánielt most nem a közös képviselő újabb körlevele aggasztotta. A zsebében lapuló telefon kijelzője újra életre kelt, mintha a névtelen feladó pontosan tudná, hogy egyedül maradt a négy fal között. „A tegnapi törlés nem törli a felelősséget” – állt a rövid, vészjósló üzenetben.
Ujjai remegtek, miközben végigsimított a hideg üveglapon. Tegnap éjjel, a digitális kiégés utolsó rohamában egyetlen gombnyomással tüntette el a cég bizalmas adatait az elemző szerverről, mielőtt elküldte a felmondólevelét. Azt hitte, a lépése nyomtalan marad, ám a Vászoly utca 6. fojtogató hálójában semmi sem maradhatott rejtve. Szeme előtt felrémlett a gyanakvó tekintetű Dr. Balog Henrik, aki az imént még a lépcsőházban méregette őt jéghideg eleganciával, s a kártyaadóságokba fulladó Dr. Szabó András, aki éles, vágó hangon utasította vissza a szomszédok közeledését.
A szobában csak a monitor kék derengése és Bendi felső emeleti bányászgépeinek tompa morajlása törte meg a csendet. Dániel kényszeresen ellenőrizte az ablakredőnyt, majd az asztalhoz lépett, hogy átnézze a felhalmozott hiteleiről szóló felszólításokat. A kapualjból ekkor halk nevetés hallatszott: Ricsi épp egy doboz csempészett kávét adott át Dezső bának, aki gáláns kalapemeléssel köszöntötte a szomszédot a szürke zóna megszokott szolidaritásával. Dániel azonban tudta, hogy rajta ez a jóindulat sem segíthet: a tegnapi döntése árnyéka rázárult a lakásra, s a telefon újabb rezdülése már a végső lebukás közeledtét jelezte.