A szemetesledobó mögött

Bálint nem várta meg, amíg az egyenruhások zseblámpáinak éles fénye eléri a rendelő ajtaját. Lapockáját a salétromos falhoz szorítva surrant fel a félemeleti fordulóig, ahol dr. Balog Henrik ügyvéd úr éppen olyan kétségbeesetten próbált árnyékká válni a szemetesledobó mögött, mint egy rosszul elhelyezett kerti törpe. Balog kényes eleganciája odalett: méregdrága zakója gombját csavargatva, gyöngyöző homlokkal figyelte, ahogy Fekete úr buzgón magyaráz a kiérkező járőröknek a koromtól fekete villanyóra-szekrény előtt.
– Henrik úr! – sziszegte Bálint, miközben megragadta az ügyvéd drága szövetkabátjának ujját. – Szabó odabent rátolta a reteszt a rendelőre. Azt mondja, magának tartozik kétszázezerrel, és ha nem kapja meg, kitálal Encinek a gyerekről!
Balog szeme riadtan kerekedett el. A hatóság jelenléte amúgy is felkorbácsolta az idegeit, de az uzsorakártya-ügyletek felemlegetése végképp kiverte nála a biztosítékot. Remegő kézzel pillantott le a földszintre, ahol Fekete úr éppen szabálysértési jegyzőkönyvet követelt az elégett vezetékek miatt.
– Megőrült az a szerencsejátékos?! – nyögte Balog rekedten, és a zakója belső zsebéhez nyúlt. – Ha a rendőrök előtt elkezdi kiabálni a nevemet meg a kártyaadósságot, a Kamara másnap töröl! Tessek, fogja!
Az ügyvéd egy kövér nyaláb húszezrest nyomott Bálint izzadt tenyerébe. Egyetlen feltételt szabott: a biztonsági őr azonnal hallgattassa el az ordítozó orvost, mielőtt a járőrök átvizsgálnák a földszinti ajtókat. Bálint a pénzt a zsebébe gyömöszölve fordult vissza a rendelő felé, ám a lépcső alján hirtelen Tormai főtörzs emelte rá a zseblámpáját.