A résnyire nyílt ajtó árnyéka

Bálint elvakultan hunyorgott a vakító, fehér fénysugárba. Ösztönösen a zsebébe süllyesztette a kezét, görcsösen szorítva Balog húszezreseit, miközben a pulzusa a fülében dübörgött. A lépcsőházban állott korom- és égett szigetelésszag terjengett, a felsőbb szintekről pedig Bordás professzor halk, szakadatlan morgása szűrődött le a feszültségmentesített villanyórákról.
– Hová olyan sietősen, Bálint? – kérdezte Tormai főtörzs, miközben a lámpa fényét lassan a biztonsági őr zakójának zsebéig engedte. – Fekete úr szerint maga felel a ház rendjéért, mégis itt bolyong a sötétben, mint egy besurranó.
Mielőtt Bálint kinyithatta volna a száját, az egyes lakás ajtaja résnyire nyílt, majd nyikorogva kitárult. Vincze Erzsi néni lépett ki a folyosóra, otthoni otthonkájában, elnyűtt kötött kardigánját magára tekerve. A tekintete éles volt, mint a szike, ahogy végigmérte a rendőrt és a reszkető férfit.
– Hagyja már azt a fiút, Tormai úr! – szólalt meg a szomszédasszony meglepően éhes, metsző hangon. – Bálint legalább próbálja megoldani a bajt! Ha igazi bűnöst keres, inkább a rendelő zárt ajtaján dörömböljön. Tegnap este óta gyanús dolgok folynak odabent. Szabó doktor nem elég, hogy a kártyaadósságai miatt retteg, de még az a szerencsétlen fiatal nő is ott sírdogált a csecsemővel a sötétben... Ugye, Bálintkáim, maga is tud róla?
A szó elakadt Bálint torkán. Erzsi néni vakító pontossággal csapott le a titokra, amit eddig foggal-körömmel próbált elrejteni Enci elől. Tormai szeme elkeskenyedett, és a zseblámpa fénye azonnal a rendelő elbarikádozott ajtójára szegeződött.