A szellőzőrács mögött

A szuterénbe vezető keskeny lépcsőfokokon megreccsent a málló beton. Dániel a fal mellett tapogatózva haladt előre, miközben a kezében szorongatott, súlyos kulcs jéghidegen vágott a tenyerébe. A nyirkos, pinceszagú levegőt elnehezítette a tömény, szúrós gázszag, amitől a torka szárazon összerándult. Lent, a pincefolyosó félhomályában a villanyóra szekrénye mellett egy apró, pirosan pislogó LED látszott: valaki egy illegálisan rákötött Wi-Fi modult és egy átalakított jeladó egységet szerelt a szellőzőrács mögé.
A zsebében éles rezgéssel mozdult meg a telefon. A kijelző vakító kék fénye felvillant a sötétben: „Öt perced maradt. A tizenhetes rekesz.” A digitális pókháló pontosan ide terelte, a ház legveszélyesebb pontjára, ahol egyetlen elektromos szikra is katasztrófát robbanthatott ki.
Dániel térde megremegett, amikor a kulcsot a rozsdás lakatba illesztette. A szerkezet sikoltva engedett. Az ajtó mögött, a széntároló homályában Székely Ricsi egyik kartondoboza hevert, de mellette, a porban egy fekete adathordozó és egy hamisított közmű-igazolás feküdt – rajta Dániel tegnap esti digitális aláírásával.
Mielőtt kinyújthatta volna a kezét, a lépcső tetején elcsattant egy elegáns bőrcipő sarka. Dr. Balog Henrik halk, kimért köhögése visszhangzott a pincefolyosón.