Gázriadó és ultimátum

Dániel reflexből a zsebébe süllyesztette a fekete adathordozót és a hamisított igazolást, miközben Dr. Balog Henrik élre vasalt nadrágban, méltóságteljes léptekkel ereszkedett le a szuterén dohos sötétjébe. Az ügyvéd arcán egyetlen izom sem rándult a szúrós gázszagtól, mintha a kényszerárverések hideg világa immunissá tette volna a tömény metánra is.
– Dániel, maga láthatóan eltévedt a közös tulajdon útvesztőjében – jegyezte meg Balog fagyos mosollyal, elegánsan megigazítva a mandzsettáját.
Mielőtt azonban az ügyvéd tovább boncolgathatta volna a jogi kategóriákat, a pincelépcső tetején felvisított Kerekes Marietta hangja:
– Szikrát ne merjen csiholni senki! A konvektor szivárog, a töménység kritikus! Ki kell üríteni a szuterént!
Fentről azonnal dörrent Dr. Bordás András rekedt szakvéleménye is:
– Hagyja a pánikkeltést, kisasszony! Én még ettem a három hatvanas kenyérből, a gáz meg tudja a dolgát! R egyenlő U per I, ezt kéne inkább megtanulni, nem a lakókat riogatni!
A kibontakozó tudományos-lakossági vita kavarodásában Dániel kihasználta a pillanatot: átslisszolt a pillanatra megdermedt Balog mellett, és felvágtatott a lépcsőházba. A földszinti postaládáknál Fekete Zoltán épp szigorú tekintettel méregette a fali hirdetményt, de Dániel szélvészsebesen kivette a saját rekeszébe bedobott kulcsot, és felrobogott a második emeletre.
A saját lakásába bepattanva magára rántotta a dupla zárat, és a hűtőnek támaszkodva próbált levegőhöz jutni. A zsebében ekkor élesen megszólalt a telefonja. Az ismeretlen küldő újabb üzenete nem teketóriázott: „Három perced van feltölteni az adathordozót a hálózatra, különben a hatóság kapja meg a tegnapi digitális aláírásodat.”