A szabályzat sötét árnyéka

Dániel még a kijelző kísérteties kék fényébe dermedve próbálta értelmezni a kapott fenyegetést, amikor a harmadik emelet felől komótos, de elszánt léptek zaja törte meg a hirtelen támadt csöndet. Fekete Zoltán ereszkedett alá a korlátba kapaszkodva, kezében egy ipari teljesítményű gombelemes zseblámpával, amelynek éles fénysugara kíméletlenül világította meg a félhomályban szorongó lakók pironkodó arcát. A közös képviselő fittyet hányt a szuterénből szűrődő operaáriára és a lépcsőházban vibráló feszültségre; tekintete egyenesen a pihenőben felejtett, összelapított kartondobozra szegeződött.
– A társasházi szervezeti és működési szabályzat tizenkettes paragrafusa egyértelműen tiltja a menekülési útvonalak eltorlaszolását! – dörögte Zoltán olyan bürokratikus hévvel, mintha nem vaksötétben és áramszünetben botorkálna a ház. – Akárki helyezte el ezt a csomagolóanyagot, ötperces ultimátumot kap. Ellenkező esetben a következő közös költségbe kénytelen leszek felszámolni a veszélyes hulladék elszállításának külön kármentesítési díját! Zoltán ma is kötelező körútját járta a házban, de a koromsötétben a szabálymániája szinte szürreális méreteket öltött.
Dr. Balog Henrik a falnak támaszkodva eleresztett egy hűvös, megvető mosolyt.
– Zoltán úr, a ház teljes elektromos hálózata épp most égett le, a lakók egymást gyanúsítják, maga meg egy üres dobozzal viaskodik?
– A rend a legkaotikusabb időkben a legfontosabb, ügyvéd úr! – vágott vissza Zoltán, miközben golyóstollával máris jegyzetelni kezdett az összecsukható írótáblájára. A lámpa éles fényköre eközben átvonult Bálintra, aki épp a forduló mögött próbált köddé válni a barna borítékával. – És maga, Bálint! Az ott egy szabálytalanul tárolott felmosóvödör a másodikon? Ne kényszerítsen, hogy írásbeli intőt tűzzek az ajtajára még a reggeli műszak előtt!