A sötétség ára

Bálint nem válaszolt a közös képviselőnek. Kihasználta a pillanatot, amikor Fekete Zoltán zseblámpájának éles fénysugara elfordult róla, és szinte hangtalanul leosont a lépcsőn, maga mögött hagyva a folyosói vitát és Fekete úr szigorú felügyeletét. A földszinti kapualj sötétjében egy pillanatra megpillantotta Erikát, amint a karjában tartott, szorosan takaróba bugyolált csecsemővel kétségbeesetten próbál bejutni Dr. Szabó magánrendelőjébe. A lány mögött halkan csukódott be a kopott faajtó.
Bálint szíve a torkában dobogott, miközben utána vetette magát, és még azelőtt benyomult a résen, hogy a zár bekattant volna. A rendelőben fojtogató gyógyszerszag és vaksötét uralkodott, csak egyetlen szál gyertya imbolygó lángja világította meg az íróasztalt. Dr. Szabó András az ajtóhoz lépett, és határozott, de remegő mozdulattal fordította el a kulcsot a zárban. Az adósságokban úszó orvos arca a félelemtől és az alkoholtól csapzott volt.
– Mit keresel itt, Bálint? – suttogta Erika riadtan, még szorosabban ölelve a gyereket.
– Csönd legyen! – sziszegte a doktor, miközben remegő kézzel egy pohár után nyúlt. Tekintete Bálint zsebéből kikandikáló barna borítékra, majd a biztonsági őr sápadt arcára tapadt. – Pont jókor jössz, fiam. Balog ügyvéd úr ma éjjel végleg benyújtja a számlát a tartozásaimra. Ha nem szerzel nekem pénzt, hogy kifizethessem őt, akkor kénytelen leszek megosztani a ház lakóival ezt a kedves kis családi titkot. Kezdve a pároddal, Encivel.
Bálint torka teljesen kiszáradt. A zsarolás hideg valósága úgy nehezedett rá a sötét szobában, mint a házat fojtogató áramszünet. Dr. Szabó arca könyörtelen volt; a sarokba szorított, szerencsejáték-függő orvos utolsó, kétségbeesett játéka zajlott a gyertyafényben.