A szabályzat árnyékában

A lépcsőház fordulójában visszhangzó reccsenést éles, vakító fénysugár vágta ketté. Fekete Zoltán lépkedett lefelé a negyedik emeletről, nehéz, kimért léptekkel, kezében egy ipari zseblámpával. A vakító fénypászma szinte azonnal telibe találta Bálint feszült arcát és Enci kinyújtott kezét. „Mi folyik itt?” – csattant fel a közös képviselő hangja, elnyomva a folyosó fojtott moraját.
Bálint kihasználta a váratlan elvakítást: egyetlen villámgyors mozdulattal süllyesztette a borítékot a zakója mélyére, teljesen elállva Enci útját. A lány megdermedt, miközben a sarokban lapuló Kovács Tibor és Szabó Gábor riadtan húzódtak még közelebb a falhoz. Fekete úr nem a feszültség okát kutatta, szemei azonnal a korlátnak támasztott, elfelejtett papírdobozokra és Karesz szanaszét heverő gitárkábeleire szegeződtek.
„Ez tűzveszélyes és súlyosan szabályellenes!” – dörögte Zoltán, és a lámpa éles fényével végigpásztázta a megrettent lakókat. „Áramszünet van, nem kaotikus anarchia! Ha tíz percen belül nem takarítják el ezeket a lomokat a menekülési útvonalról, holnap reggel büntetőcédulát kap minden érintett. A házirend áramszünetben is házirend!”
Erzsi néni ajtajának rése névtelenül kattant közelebb, de a lépcsőházban senki sem mert ellenkezni. Zoltán szigora fojtogatóbb volt, mint maga a sötétség. Bálint lassan hátrálni kezdett a korlát mentén a lépcső felé, miközben Enci tehetetlen dühvel méregette. A tegnapi titok az utolsó pillanatban megmenekült a nyílt lelepleződéstől, de a házra nehezedő nyomás a hatósági szigor árnyékában csak tovább növekedett.