A gyűrött boríték

Dániel zsebébe süllyesztette a halkan rezgő telefont, miközben a folyosó sötétjéből újabb nehéz léptek zaja bontakozott ki. Bálint lépett ki a kettes lakás ajtaján, zakójának belső zsebébe görcsösen szorítva egy vastag, gyűrött, barna papírborítékot. A zseblámpák szűkös fényköreiben a férfi arca feszült volt a dühtől, ahogy a korlátnak támaszkodó tömeget figyelte.
Enci a küszöbről követte a mozdulatait, dermedt döbbenettel. A nő lépett egyet felé a derengő homályban, hangjában fojtott elkeseredéssel. „Azt mondtad, tegnap elintézted. Mi van abban a borítékban, Bálint?” – kérdezte élesen, ügyelve arra, hogy a Karesz ajtajánál zúgolódó szomszédok ne figyeljenek fel rájuk.
Bálint nem válaszolt, csak egy hirtelen, elutasító mozdulattal tolta el magától a lányt. A fordulóban ácsorgó, félelemtől szótlan Dr. Szabó András közelebb húzódott a falhoz, szemei riadtan követték a pár elfojtott vitáját. Erzsi néni lakásának ajtaján a rés tovább tágult: az öregasszony jól ismerte azt a borítékot, és a sötétben is pontosan tudta, mi forog kockán.
Enci nem hagyta annyiban; határozottan kinyújtotta a kezét a boríték sarka felé, ám Bálint visszarántotta a papírt. A vastag boríték megreccsent a szoros fogásban. Az áramszünetbe borult lépcsőházban a tegnap esti titok többé már nem maradhatott észrevétlen: a zűrzavar mélyén a feszültség láthatatlanul, de megállíthatatlanul hágott a tetőfokára.