Sietős léptek a sötétben

A felbőszült lakók kiabálása közepette a földszinti kapu éles reccsenéssel vágódott be. A koromsötét lépcsőház alsó fokain kopogó, kapkodó léptek zaja visszhangzott fel a másodok felé. Varga Nóra vágott át a káoszba fulladt folyosón, táskáját görcsösen a mellkasához szorítva. Zaklatott légzése elárulta, hogy nem a sötét lépcsők miatt rohant: arcát a földszinti bejárat felől még egyszer megvilágította egy kapu előtt várakozó, sötétített üvegű luxusterepjáró éles fényszórója, mielőtt az autó hangtalanul elindult volna a kihalt utcán.
Nóra próbált átpréselődni a Karesz ajtaját ostromló szomszédok között, ám a lakása előtt váratlanul útját állta Réka. A sötétben csak a lány dühös sziluettje látszott, de a hangja pengéseként vágott a morajlásba.
– Hol voltál eddig? És ki ül abban a kocsiban? – szegezte neki a kérdést Réka, miközben élesen megragadta Nóra csuklóját.
Nóra egy hirtelen mozdulattal rántotta vissza a kezét, de a táskájából kihullott egy méregdrága, fekete belépőkártya, ami fémes koppanással landolt a kövezeten. Vincze Erzsi néni a lakása résnyire nyitott ajtaja mögül, riadtan leste a jelenetet; az öregasszony szeme elől nem maradt rejtve Nóra lázas rémülete, ahogy a nő kapkodva a földre vetette magát a kártyáért.
Kelemen Dániel a falhoz lapulva figyelte a küzdelmet. A zsebében lapuló telefon éppen újra megrezrent, s a kijelző hideg fénye egy pillanatra bevilágította Nóra megrettent arcát. Dániel lassan megértette: a sötétségbe borult házban nem az elment áram jelentette a valódi fenyegetést, hanem a titkok, amik most a folyosó homályában kezdtek kiszabadulni.