A suttogó rendelő

Bálint nem teketóriázott. Megragadta Erika jéghideg csuklóját, és még mielőtt Fekete úr zseblámpájának kévéje elérte volna a félemeleti fordulót, nesztelenül megindultak lefelé a sötét hátsó lépcsőn. A pincéből felszálló fojtogató, édeskés gázszag marta a torkukat, ahogy elhaladtak az alagsor lejárata mellett. Odalentről Dr. Bordás András rekedt, aggódó hangja hallatszott, amint dühösen magyarázott a sötétben valakinek: „Ha Nikola Tesla nem intézett volna nekünk váltóáramot, akkor ma meg lennénk lőve, de ez a gázszivárgás mindannyiunkat megöl!”
Bálinték nem törődtek az idős mérnök méltatlankodásával; a földszinti folyosó homályában a háziorvosi rendelő ajtaja felé siettek. Erzsi néni nem hazudott: a fehér, kopott faajtó valóban ujjnyira nyitva állt. Odabentről halk, kaparászó zajok és ziháló lélegzetvétel hallatszott a vészjósló csendben.
Bálint óvatosan beljebb tolta a szárnyat. Dr. Szabó András térdelt az íróasztala mellett, egyetlen pislákoló kulcstartó-lámpa fényénél. Remegő kézzel gyógyszeres dobozokat és kartonokat sodort le a földre, miközben arcát a félelem verítéke borította. Amikor megpillantotta a belépő árnyakat, rémülten horkant fel, és egy barna borítékot szorított a mellkasához.
– Mit akartok? – sziszegte a háziorvos, hangjából sütött a paranoia és az alkohol szaga. – Nincs itt semmi... Menjetek el! Ha Balog megtudja, hogy...
– A tegnap esti dolgokról kell beszélnünk, doktor úr – lépett elő Erika, hangjában kíméletlen határozottsággal, miközben Bálint feszülten figyelte a kintről beszűrődő neszeket. – Mindannyian benne vagyunk, és a hatóság már a házban jár.