A suttogó képernyők

Fekete lépteinek nehéz zaja még el sem halt a betonlépcsőkön, a folyosó sötét sarkaiból már szivárogni kezdett a fojtogató feszültség. Erika a másodikon a hideg falnak támaszkodott, ujjai görcsösen szorították a telefonját. A kijelző hirtelen felvillant, éles fénnyel világítva meg rémült arcát: egy névtelen üzenet érkezett, pontosan úgy, mint tegnap este, amikor a visszafordíthatatlan döntés megszületett. A lány vékony selyem hálóingére sietősen rántott kardigán lecsúszott a válláról, felfedve a torkán lüktető verőeret és a bőrét borító finom verejtéket.
Kovács Tibor résnyire nyitotta az első emeleti ajtót. A morcos, idős villanyszerelő most képtelen volt leplezni a rettegését; a kezében tartott csavarhúzó halkan koccant a zár lemezén, ahogy a sötétségbe meredt. Pontosan tudta, mit kockáztatnak mindannyian, ha a tegnap éjjeli rejtélyes mozgásokra fény derül. Szilágyi Marika a lejáró fordulójából figyelte őt, köténye sarkát gyűrögetve, arcán a lebukástól való mély félelemmel. A házban minden szem a másikra tapadt, a lakók némán, gyanakodva méregették egymást a félhomályban.
A tegnap esti titok, mint egy láthatatlan, mérgező háló, lassan mindannyiukat fojtogatni kezdte. Erika lehunyta a szemét, próbálta elfojtani a feltörő zokogást, miközben a szomszédos lakásban Kelemen Dániel is a vibráló képernyőt bámulta, amin ugyanaz a zsaroló szöveg villogott. A lakossági bejelentés és a hatóság fenyegető árnyéka már a küszöbükön állt, és a menekülési utak egyre szűkültek.