A lépcsőházi ultimátum

Fekete Zoltán nem tágított. A zseblámpa imbolygó fényét lassan Bálint sápadt arcára irányította, miközben a másik kezével módszeresen összehajtotta a megsárgult fényképet, és becsúsztatta a koptatott zakója belső zsebébe. „Ez a dokumentum a társasház területén talált, tisztázatlan tulajdonjogú tárgynak minősül. Biztonsági okokból lefoglalom a következő rendkívüli lakógyűlésig” – jelentette ki olyan fagyos hangon, mintha egy bírósági végzést olvasna fel.
A földszinti rendelő ajtaja mögül Dr. Szabó András arca rémülten villant meg a résben. Az adósságokkal küzdő háziorvos remegő kézzel kapaszkodott a zárba; pontosan tudta, ha Bálint titka és a rendelőjében rejtegetett csecsemő ügye Fekete fülébe jut, az adósságspirál miatt ő lesz az első, akit a kíméletlen Balog ügyvéd sarokba szorít. Melinda hátralépett egyet, válla feszülten rándult meg Erzsi mama mellett, szemeivel kétségbeesetten kereste Bálint tekintetét, de a férfi képtelen volt megszólalni.
Ekkor a lépcsőház alsó fordulójából könnyed léptek zajlottak. Székely Ricsi, a ház jó kedélyű csomagtartó-kereskedője bukkant fel a sötétben, kezében egy karton külföldi öblítőt egyensúlyozva. Megérezve a folyosón vibráló feszültséget, azonnal lassított. „Valami gond van, Fekete úr? Csak nem a házirendet sértjük megint?” – kérdezte félvállról, próbálva elütni a helyzet élét, de a közös képviselő rideg pillantása azonnal elhallgattatta.
„Mindenki menjen vissza a lakásába. Azonnal” – adta ki a parancsot Fekete, és fenyegetően Bálint felé lépett. „Maga pedig, Bálint, holnap reggel nyolckor ott fog állni az irodámban a magyarázattal. Addig is ezt a folyosószakaszt lezártnak tekintem minden engedély nélküli gyülekezés elől.”