A sarokba szorítottak alkuja

A tölgyfa ajtó tompa záródása után nehéz csend telepedett a lépcsőházra, amit csak a gázdetektor monoton csipogása tört meg. Tormai Zoltán főtörzs a gang korlátjának feszülve, görcsösen szorította a kulcscsomóját; rendőr létére most ő is csak tehetetlen, rémült szemlélője volt a kibontakozó katasztrófának. Attól rettegett, hogy ha a hatóság tüzetesebben átvizsgálja a lakásokat, a saját, Etelkával közös titkai is a felszínre úsznak. Pár ajtóval arrébb Bartha Zsófia lépett ki a folyosóra, fehér ruhájában, remegő kézzel tartva a füstölőjét, mintha a zsálya illata elűzhetné az udvarról felszálló, fojtogató feszültséget.
Bálint érezte, hogy a torkában dobog a szíve. Enci néma, vádoló tekintete és Erzsi néni fentről záporozó vádjai közt őrlődve hátralépett, szinte ösztönösen a kabátja belső zsebéhez kapva, ahol a barna boríték lapult. Tudta, ha most nem lép, mindent elveszít. Erika karját megragadva próbálta a nőt és a síró csecsemőt a kijárat felé terelni, de Dr. Balog Henrik hűvös szavai megállították őket a lépcsőfordulóban. Az ügyvéd nem tágított Fekete Zoltán mellől, tollát a sárga jegyzőkönyv felett egyensúlyozva várta, hogy a sarokba szorított lakók végleg megtörjenek.
A szomszédos ház harmadik emeletén, Ottó szobájának ablakából Marietta némán figyelte a belső udvart megvilágító kék fényeket. Ottó lakása volt az egyetlen menedék, ahol a lány végre fellélegezhetett, messze az anyja gyanús gyógyszeres dobozaitól és a Vászoly utca fojtogató gázszagától. Odalent a sárga kabátos tiszt megkezdte a hivatalos pecsételést, miközben a lakók bénultan várták, ki teszi meg az első hibás lépést.