A sarokba szorított pillanat

Bálint elszakadt a korláttól, és elindult lefelé a lépcsőn, hogy csatlakozzon az udvaron kiabáló Bordás professzorhoz. A félemeleti fordulóban azonban a semmiből bukkant elő Erzsi néni. Az idős asszony meglepő fürgeséggel lépett ki a félhomályos sarokból, szikár alakja szinte elállta a keskeny átjárót. Sötét otthonkájának zsebében mélyre fúrta a kezét, tekintete pedig szikrázó élességgel szegeződött a fiatalember arcára.
– Nem kéne annyira sietni, Bálintka – mondta halkan, de olyan metsző tónusban, amely felett nem lehetett elsiklani. – A kislány meglesz, a gyerekek mindig elbújnak. De maga jobban tenné, ha a saját portáján söpörne, mielőtt Enci megtalálja azt a vastag, barna borítékot a szekrény mögött.
Bálint megdermedt a lépcsőfokon. A szíve a torkában dobogott, a tenyere azonnal megizzadt a hűvös korláton. Enci éppen abban a pillanatban nyitotta ki a második emeleti lakás ajtaját, hogy kikiáltson az udvarra, de a neve hallatán megtorpant, és a korláton áthajolva feszülten a lépcsőforduló felé figyelt.
– Nem tudom, miről beszél, Erzsi néni – sziszegte Bálint száraz torokkal, próbálva kikerülni az öregasszonyt, de Erzsi néni egyetlen apró lépéssel ismét elvágta az útját.
– Jaj, dehogynem tudja – mosolyodott el gúnyosan az asszony, és még lejjebb engedte a hangját. – A doktor úr rendelőjében sok minden elhangzik a kártyapartik alatt. Ebben a házban semmi sem marad titokban, Bálintka. Még az sem, amit tegnap éjjel próbált elásni a pincében.