A sarokba szorított jövő

Bálint a korlátba kapaszkodva nyerte vissza az egyensúlyát, miközben a szíve a torkában dobogott. Balog Henrik mozdulatlan sziluettje fentről, a gangról vészjóslóan magasodott fölé, ezért a biztonsági őr nem habozott: halk léptekkel, a fal mentén tapogatózva sietett lefelé a sötét lépcsőházban. Menekülnie kellett a fürkésző tekintetek és a fojtogató gázszag elől. Lent, a földszinti forduló vizes falánál egy törékeny alak húzódott meg az árnyékban. Erika volt az.
A lány jéghideg, remegő keze hirtelen kulcsolódott Bálint csuklójára. „Bálint, baj van, nem tudom tovább titkolni” – suttogta fojtott hangon. A sötétség sem tudta elrejteni a lány arcán tükröződő rettegést. A kezében lévő papír zizegése elárulta, hogy az orvosi leletet szorongatja. A közös titkuk – a terhesség és a munkahelyi botrány fenyegetése – most egyetlen pillanat alatt vált kézzelfogható csapdává.
„Szabó doki rájött. Mindent tud” – folytatta Erika, miközben a rendelő üvegezett ajtaja mögül vöröses fénnyel pislákolt egy zseblámpa. „Azt mondta, ha nem fizetsz, mindent elmond Encinek és a céges vezetőségnek is.” Dr. Szabó András sarokba szorította őket; a kártyadósságai miatt sürgősen pénzre volt szüksége, és a zsarolással akarta kisajtolni belőlük a menekülőutat.
Fentről hirtelen felcsattant Bezeredi Melinda dühös hangja, megtörve a folyosó csendjét: „Mi ez a rohadt sötétség? Zoltán ma is csak körbejárt a házban ahelyett, hogy intézkedne! Mindjárt rendőrt hívok!” Bálint érezte, hogy a hurok szorul. Erika sírása és a zsaroló orvos fenyegetése között őrlődve az idő gyorsabban fogyott, mint a lépcsőházból a tiszta levegő.