A rendelő fojtogató csöndje

Bálint nem tehetett mást, megragadta Erika jéghideg csuklóját, és szinte vonszolta lefelé az utolsó lépcsőfokokon. A földszinti folyosón terjengő fojtogató gázszag elől a legközelebbi menedék felé vetődtek: a magánrendelő félhomályos üvegajtaja felé, amely halkan engedett a nyomásuknak. Ahogy beléptek, a zár fémes kattanással ugrott a helyére mögöttük. Dr. Szabó András fordította el a kulcsot, arca a kezében tartott zseblámpa vöröses fényében sápadtnak és elgyötörtnek tűnt.
„Csöndben legyetek! Ha Balog észrevesz, mindhárman elbukunk” – suttogta az orvos, miközben a torkában lüktetett a félelem. Erika a sarokba húzódva szorította magához a terhességi leletet, mintha az a saját élete védőpajzsa lenne. Szabó tekintete mohón tapadt Bálintra. A kártyaadóságok és a fenyegetések hálója fojtogatta az orvost; tudta, hogy az ügyvéd, Balog Henrik nem vár tovább a törlesztéssel.
„Nincs sok időnk, Bálint – lépett közelebb Szabó, hangjában a sarokba szorított ember kétségbeesett fenyegetésével. – Nekem készpénz kell. Most. Ha nem hozol elég pénzt ahhoz, hogy elhallgattassam Balogot, ez a papír még ma Enci kezébe kerül. És hidd el, a céges vezetőséged is nagyon hamar meg fogja tudni, milyen kis titkot rejtegetsz a szolgálati idő alatt.”
Bálint torka kiszáradt, a sötét rendelőben szinte hallotta a saját szívverését. Kívülről, a gangról feszült kiáltások szűrődtek be: Horváth Bianka éles hangon méltatlankodott a sötétség miatt, miközben Kovács Tibor és Lugosi Jenő dühös morgása jelezte, hogy a lakók türelme végleg elfogyott. A csapda bezárult. Bálint tudta, hogy ha nem enged a zsarolásnak, nemcsak a jövője, de Erika és az eltitkolt gyermek élete is darabokra hullik ebben a lépcsőházban.