A sárga cédula szigora — más fényben

A sötétséget hirtelen egy hideg, vakító fénysugár hasította át a negyedik emelet felől. Fekete Zoltán lépteinek kemény kopogása visszhangzott a kőlépcsőkön, ahogy a közös képviselő nagyteljesítményű elemplámpájával végigpásztázta a folyosót. A fénypászma átsiklott a falak mellett lapuló dermedt alakokon, de Zoltán figyelmét nem az ijedt tekintetek, hanem valami egészen más keltette fel.
– Ki hagyta a tűzjelző útvonalában ezt a szétszedett papírdobozt? – dörrent meg Zoltán hangja a korlát felett, miközben a lámpa éles fénye Dániel ajtaja mellett álló kartonra szegeződött. – A házirend harminckettes paragrafusa egyértelműen tiltja a közös területek eltorlaszolását! Akár áramszünet van, akár nem, a tűzvédelmi bírságot a közös költség terhére nem fogom kifizetni!
Enci elfojtott lélegzettel összerezzent az emelet fordulójában, mikor megcsapta a férfi határozott, kíméletlen tónusa. A vakító fénysugár pereme meglegyintette Dr. Balog Henrik élre vasalt öltönyét is. Az ügyvéd a pillanatnyi figyelemelterelést kihasználva egyetlen lépéssel közelebb lépett a korlátba kapaszkodó Dr. Szabóhoz. A sötétben csupán egy fojtott, jéghideg suttogás jutott el a háziorvos fülébe: – Ha a hatósági dosszié megnyílik, doktor úr, ön lesz az első, akit feláldozok.
Zoltán eközben egy sárga, öntapadós figyelmeztető cédulát ragasztott az ajtókeretre, éles csattanással törve meg a csendet. A kapualj felől ekkor nehéz csizmák zaja és a hatósági irattáska pántjának nyikorgása jelezte: Toemai főtörzszászlós megkezdte az emelkedést a sötétbe borult szintek felé.