A sárga cédula

A földszinti fordulóba érve Bálintot éles, csattanó hang zökkentette ki a gondolataiból. Fekete Zoltán állt a lépcső alján, kezében egy vastag papírmappával és egy piros filccel, miközben fojtott, mégis szigorú hangon oktatta ki Székely Ricsit.
– A társasházi szabályzat és a tűzvédelmi előírások értelmében a lépcsőaljban tilos kartondobozokat felhalmozni! – mutatott Fekete a csempészett prémium kávék üres dobozaira. – Akárkié is ez a lom, azonnal elszállítja, különben a következő közös költséghez csatolom a bírságot.
Ricsi csak laza mosollyal emelte fel a kezét, próbálva elsimítani a helyzetet, de a közös képviselő arca rezzenéstelen maradt. Fekete Zoltán már ragasztotta is a sárga figyelmeztető cédulát a korlátra, félreérthetetlenné téve, hogy nála nincs helye a lazaságnak.
A feszültség szinte tapintható volt a szűk kapualjban. Szabó Gábor épp abban a pillanatban lépett ki a szomszédos ajtón, és túlzó, szinte megalázkodó udvariassággal engedte előre az idős Bordás András professzort, lesve a kedvét. Bálint nem törődött velük, átpréselte magát a vitatkozók mellett, és egyenesen a rendelő felé lépdelt. Amikor a tenyérnyi matt üvegablakhoz ért, megállt, és remegő kézzel bekopogott Dr. Szabóhoz.