A döntés szorításában

A pince felől szivárgó csípős gázszag és Lugosi Jenő ajtajának csapódása után a lépcsőház csendje hamar átadta helyét egy sokkal fojtogatóbb belső feszültségnek. A második emeleti homályban Bálint zsebében megrezrent a telefon. A kijelzőn Erika neve villant fel, vakító fénnyel törve áttetszővé a félhomályt. A férfi riadtan pillantott a saját lakásajtójára, attól tartva, hogy Enci megneszeli a hívást, majd gyors, óvatos léptekkel a lépcsőforduló felé húzódott.
– Nem várok tovább, Bálint – hallatszott Erika halk, mégis szilárd hangja a vonal túloldaláról. A nő légzése szapora volt, a háttérben a közös munkahelyük éjszakai műszakjának halkan durogó monitorai szűrődtek be. – A vizsgálati eredmények nálam vannak. Ha te nem mondod el Encinek a gyereket, én fogom. Előbb viszont le kell menned Dr. Szabóhoz a rendelőbe, beszélnetek kell.
Bálint gyomra görcsbe rándult. A könnyelmű munkahelyi viszonyból született valóság most elkerülhetetlen csapdaként zárult rá. A kétségbeesés és a lebukástól való rettegés bénító hullámként csapott át rajta: egyetlen rossz mozdulat, és a gondosan felépített látszatélete kártyavárként omlik össze.
Miközben a földszint felől Lugosi szuterénjének tompa, dohos szaga és a régi építési tervek körüli titkolózás halvány árnyéka szűrődött fel, Bálint elszántan, mégis remegő térddel indult meg lefelé a sötét lépcsőfokokon. Tudta, hogy a döntés elől többé nem futhat el.