A résnyire nyílt ajtó

Dániel kihasználta a zseblámpák kereszttüzében robbanással fenyegető vitát, és hátrafelé araszolva megpróbált leosózni a lépcsőn. A zsebében meglapuló telefon újra megrezrent: a névtelen zsaroló nem adott haladékot, az hirtelen beállt áramszünet pedig megbénította a számítógépét. Minden másodperc számított, ha fel akart lépni a mobilhálózatra, hogy letörölje a tegnap éjszakai nyomokat.
Az első emeleti forduló árnyékában azonban fém zörrent. Erzsi néni lakásának ajtaja résnyire nyílt, s a rések közül egy szűk, sárgás fénysugár vágott ki – az idős asszony egy apró elemlámpával pásztázta a folyosót, mintha csak erre a pillanatra várt volna.
– Dánielke – sziszegte halkan a sötétből, ahogy a férfi mellé érve elállta a lefelé vezető utat. – Ne siessen annyira, még felbukik a lépcsőn! Tudja, a füst szagát már odalent is érezni, de nem az a legrosszabb. Tegnap éjjel, amikor maga olyan későn settenkedett le a kapualjba, láttam a szomszéd házból azt a fiatalembert... az Ottót. Azt mondta reggel a pék előtt a Marikának, hogy maga valami nagyon fontos papírt várt tegnap este. Ugye nincs semmi baj, kedves?
Dánielnek elakadt a lélegzete, a gyomra görcsbe rándult. Az öregasszony ártatlanul mosolygott a gyenge lámpafényben, de a szemeiben jéghideg kíváncsiság csillogott. A látszólag ártalmatlan szomszédi pletyka mögött ott feszült a nyílt fenyegetés: Erzsi néni pontosan látta a tegnap esti titkos lépését, és bármikor készen állt arra, hogy felhasználja ellene.