A rendkívüli alap ára

Balog Henrik nem pazarolt több szót Bálintra. A mobiltelefon hideg, kékes fénye alulról világította meg az ügyvéd éles arcélét, ahogy a tehetetlenül kotorászó Fekete Zoltán felé fordult. A sötét lépcsőházban a víz egyenletes csobogással gyűlt a félemeleti fordulóban.
– Zoltán – szólalt meg Balog fojtott, szinte baráti hangon, de a szavaiból sütött a fagyos számítás. – A rendkívüli helyzet rendkívüli intézkedéseket kíván. A csőtörés és az áramszünet helyreállítása milliókba fog kerülni. Holnap reggelre összehívja a rendkívüli lakógyűlést, és megszavaztatja a közös költség megháromszorozását. A felújítási alapot fel kell tölteni.
Fekete Zoltán nyelt egyet a nedves, gőzös levegőben. A lába alatt tocsogott a víz, de a szabálymániája lassan felülkerekedett a bénító félelmén.
– A lakók… a fiatalok a harmadikon, Mátéék meg a kiskereskedők nem bírják majd fizetni… – dadogta a közös képviselő, de Balog azonnal félbeszakította.
– Ha nem fizetnek, végrehajtás alá kerül a lakásuk. Én személyesen vállalom a tartozások felvásárlását és az épület szanálását. Gondoljon a ház jövőjére, Zoltán! Maga a szabályok embere, nem igaz?
A sötétből hirtelen egy sárga elemvilágító éles fénysugara csapott le rájuk. Köves Dezső bácsi lépkedett lefelé a korláton kapaszkodva, kezében egy régi bádoglámpával.
– A szabályok jó dolgok, ügyvéd úr – jegyezte meg Dezső bá halkan, gáláns mozdulattal megemelve megviselt kalapját a vaksötétben. – Kivéve, ha a hurok vége egyetlen ember kezében fut össze.
Balog fittyet hányt az öreg szavaira, és utoljára még a rendelő ajtajában dermedten álló Bálinthoz fordult:
– Délig van ideje. Vagy aláírja a papírokat, vagy a rendőrség csap le magukra.