A rendelő sötétjében

A koppantás hangja alig halt el a matt üvegtáblán, amikor a zár fémes kattanással fordult el. Dr. Szabó András arca jelent meg a résben; a háziorvos szemei alatt mély, szürke táskák ültek, a köpenye hajtókáján halvány gyógyszerszag keveredett a kávé és az elnyomott cigaretta aromájával. Egyetlen gyors mozdulattal behúzta Bálintot az elavult, sárgás fénnyel világított előtérbe, majd azonnal rátolta a belső reteszt.
– Mit keresel itt ilyenkor? – sziszegte Szabó, miközben ideges kézzel egy kártyapakli szélét babrálta a zsebében. – Balog a lépcsőházban máskál, Fekete meg a csekkeivel zaklat mindenkit. Ha meglátják, hogy nálam kincset keresel, végem van.
– Szükségem van a tisztázásra, doki – vágott közbe Bálint halkan, szorosan a hátát az ajtónak vetve. – Erzsi néni már tud a tegnapi dologról. Ha a barna boríték tartalma kikerül a lépcsőházba, nemcsak én bukom el a lakást, de maga sem mossa le magáról a vádakat.
Az orvos megtorpant, tekintete idegesen rebbent az asztalon tornyosuló kórismék felé. Ugyanabban a pillanatban a folyosó sötétjéből furcsa, fojtott suttogás szűrődött be az ajtórésen keresztül. Várkonyi Gábor, a szomszédos lakás paranoiás színésze a falhoz lapulva figyelte a rendelő bejáratát. A sötétben rejtőzködő férfi gúnyos mosollyal, kísérteties pontossággal utánozta Erzsi néni reszelős, számonkérő hanglejtését: „Mindent látok, Bálintka...”, mintha maga az öregasszony állt volna a küszöb előtt. Bálint hátán végigfutott a hideg, miközben Dr. Szabó sápadtan nyúlt a legalsó fiók kulcsa után.