A rendelő kapujában

Bálint egy hirtelen elhatározással megragadta az alkalmat, amíg Dr. Balog Henrik egy pillanatra Fekete Zoltán felé fordult. Egy gyors mozdulattal elindult a lépcső felé, mintha eszébe jutott volna valami sürgős dolga a földszinten. Balog éles pillantása utolérte, de nem szólt semmit, csak az orrát húzta össze finoman. Fekete egy szótlan, feszült biccentéssel jelezte, hogy mindent lát, és egy hosszú, figyelő pillantással kísérte Bálint mozgását, miközben ujjaival a sárga csekktömb sarkát gyűrögette.
A lépcsőház lefelé vezető útja sosem tűnt ilyen hosszúnak. Minden lépcsőfok a tegnap esti titok súlyával nehezedett rá, a kényszerű menekülés ízével a szájában. Érezte, ahogy a feszültség a falakból is sugárzott, a lakók figyelő tekintete szinte égette a hátát, bár egyetlen ajtó sem nyílt ki, hogy megmutassa a leskelődő szemeket. A halk recsegések és a távoli neszek mind a fenyegető hatóság közeledését sugallták, csak erősítve benne a szorítás érzését.
Ahogy elhaladt a már átalakított Miri Csemege előtt, egy pillanatra megakadt a szeme az új, színes feliraton, ami éles kontrasztban állt a saját, szürke valóságával. A bolt nyitvatartása és a csemegék ígérete idegenül hatott ebben a fullasztó légkörben. A földszinti folyosó már Dr. Szabó rendelőjéhez vezetett. Bálint habozott az ajtó előtt. A kopott névtábla, melyen az orvos neve állt, most egy lehetséges menedék, vagy egy újabb, még mélyebb csapda bejáratának tűnt. Nem tudta, mit várjon odabent, csak azt, hogy sürgősen szüksége van valamilyen válaszra, mielőtt Erzsi néni és a barna boríték tartalma végképp utoléri. A félelem szorította torkát, miközben felemelte a kezét, hogy kopogjon.