A háló szorításában — új hang

Dr. Szabó remegő kézzel halászta ki a legalsó fiók mélyéről a nehéz, lezárt barna borítékot, majd szinte kilökte Bálintot a rendelő félhomályos előteréből, mielőtt Várkonyi gúnyos kuncogása még több figyelmet vonzott volna rájuk. Bálint a kabátja belső zsebébe süllyesztette az iratot, és a szívverését hallgatva lépett ki a nyirkos folyosóra. Fekete Zoltán szokás szerint épp a lépcsőfordulóban tette meg az esti ellenőrző körútját, jegyzettömbbel a kezében, így a férfinak a fal mellett kellett osonnia.
Alig tette meg az első lépéseket a korlát mentén, egy szikár, fekete kendős alak lépett ki a sarok árnyékából, teljesen elállva a kiutat. Erzsi néni volt az. Szúrós, éber szemei végigmérték a férfit, hideg, csontos ujjai pedig ráfonódtak Bálint csuklójára.
– Ne kapkodj úgy, Bálintka – suttogta az öregasszony reszelős hangon, amelybe fojtott diadal vegyült. – Azt hiszed, ha a dokitól elhozod a papírokat, már meg is mentetted a bőrödet? Ha holnap estig nem rendezed a tartozásodat, Enci megtudja a teljes igazságot Erikáról és arról a szegény gyerekről. A házban semmi nem marad rejtve, a boríték tartalma pedig hamarabb kerül a kezébe, mint hinnéd.
Bálint torkában megakadt a levegő. A zsarolás hurokként feszült a nyakára: tisztában volt vele, hogy Erzsi néni hálójából nincs kiút, és egyetlen rossz mozdulat elegendő ahhoz, hogy az egész élete kártyavárként omoljon össze.