A rendelő sárgás gyertyafénye

A hátsó lépcsőház sötétjében csak a nyirkos téglák szaga és Erika szapora szuszogása igazította el Bálintot. A férfi fél karjával szorosan magához ölelve terelte a nőt és a halk nyöszörgéssel ébredező csecsemőt, míg az emeleti folyosón Dániel üvöltése és a Karesz ajtaján dörömbölő öklök zaja lassan elhalkult mögöttük. A földszinti szervizajtón kislisszanva a rendelő melletti vakfolyosóra értek. A vaksötétben egyedül az orvosi szoba üvegajtaja mögül szűrődött ki sárgás, imbolygó gyertyafény.
Bálint nem habozott: lenyomta a kilincset, bedöbbentette Erikát a helyiségbe, majd belülről azonnal rátolta a nehéz rézreteszt. A rendelőben fojtogató áporodottság, fertőtlenítőszer és olcsó kevert alkohol szaga terjengett. Dr. Szabó András az íróasztalánál ült, előtte szétterített kártyapakli és egy megcsonkított gyertya csonkja. Arcát mély ráncok szántották, tekintetében pedig gyanakvás és vészjósló düh villant, ahogy meglátta a hívatlan jövevényeket.
– Mit kerestek itt? – sziszegte a háziorvos, feszülten felállva a székből. – Balog küldött titeket? Vagy meghoztad a pénzemet, Bálint? Mert ha nem, hidd el, a tegnapi titkod nem marad ebben a szobában!
– Fogja vissza magát, doki! – lépett előre Bálint halk, de fenyegető hangon. – Kint lincshangulat van, Fekete Zoltán meg Dezső bá már a főkapcsolót keresik a sötétben. Maradjon csendben, különben mindketten megbánjuk.