A rendelő retesze

Bálint még fel sem dolgozhatta a pultnál álló idegen fürkésző tekintetét, amikor a kapualj árnyékából hirtelen egy női alak vált ki. Erika volt az. Karjában szorosan magához ölelte a pólyába bugyolált csecsemőt, és zaklatottan, riadtan nézett körbe. Amikor megpillantotta a sötétben tétovázó férfi árnyát, nem szólt semmit, csak kétségbeesett léptekkel a földszinti rendelő bejárata felé sietett.
Bálint szívverése elakadt. A Miri Csemege ablaka felől még mindig ráláthatott Encire, de a féltékenység mardosó érzését azonnal felülírta a mindent elöntő pánik. Sarkon fordult, és Erika után rohant. Még éppen elkapta a lenyomott kilincset, mielőtt az orvosi rendelő nehéz faajtaja teljesen bepattant volna. Átsurrant a résen, s a következő pillanatban a zár tompa kattanással fordult el mögötte.
A rendelő félhomályos vizsgálóhelyiségében dohos gyógyszerszag és fojtogató feszültség uralkodott. Dr. Szabó András az ajtónak támaszkodva állt, kezében a kulccsal. Arca nyúzott volt, karikás szemeiben a szerencsejátékosok kétségbeesett elszántsága égett. Erika a vizsgálóasztal mellett állt, remegő kézzel próbálta csillapítani a gyermek halk nyüszítését.
– Nyugodjon meg, Bálint – szólalt meg Dr. Szabó rekedtes, fenyegető éllel átitatott hangon. – Nem fog kiderülni semmi. Még.
Bálint a fogát csikorgatva lépett közelebb az orvoshoz.
– Mit művel, doki? Engedje ki őket!
– Tudja nagyon jól, mekkora hurok van a nyakamon – vágott közbe Szabó. – Balog Henrik ma este visszakéri a pénzét. Ha nem fizetek, kirak az utcára. De maga fog segíteni. Vagy megszerzi nekem a hiányzó összeget, vagy gondoskodom róla, hogy Enci és az egész ház még ma megtudja, kinek a gyermekét dajkálja itt ez a fiatalasszony.