A lépcsőházi spion visszavág

Bálint szinte elfelejtett levegőt venni, ahogy kinyitotta a rendelő nehéz ajtaját, és kilépett a félhomályos földszinti folyosóra. Dr. Szabó ultimátuma még ott visszhangzott a fülében, de mielőtt teljesen átadhatta volna magát a tiszta, tömény pániknak, a lépcsőforduló sötétjéből megszólalt egy jól ismert, tejszínhabos sziszegés.
Vincze Erzsébet ott kucorgott a korlát tövében, mint egy nyugalmazott felderítőtiszt, akit felejtettek a bevetési zónában. Fekete Zoltán ugyan egész nap a ház új, kötelező biztonsági ellenőrzéséről szónokolt a lakóknak – amit állítólag Balog ügyvéddel karöltve tervezett végrehajtani –, de Erzsi néni ingyenes információs hálózata mérföldekkel megelőzte a közös képviselő bürokratikus próbálkozásait.
– Bálintka, maga úgy néz ki, mint akit most szedtek le a villamosszékből – mondta Erzsi néni, és elégedetten csillant meg a szeme a homályban. – Csak gondoltam, szólok, mielőtt besétál a pofonfába. A doktor úr megint a kártyadokumentumok miatt izzad, igaz? Balog ügyvéd úr tíz perce járt erre, és nem virágot hozott.
Bálint próbált elhátrálni, de az öregasszony egyetlen jól irányzott lépéssel elállta a lépcső felé vezető utat.
– De nem is ez a fő szám, aranyom – folytatta Erzsi néni fojtott hangon, mintha államtitkot adna el. – A csemegebolt előtt az a jóvágású idegen Enci mellett? Az nem idegen. A Balog úr unokaöccse, és épp arról faggatta a lányt, hogy maga mennyit van éjszakai műszakban. Én a maga helyében nagyon gyorsan kitalálnék valamit, mert itt a falaknak nemcsak fülük van, de szájuk is!