A rendelő nyitott ajtaja

Dániel nem válaszolt az öregasszonynak. Csupán bólintott egy kurtát, majd határozott léptekkel megkerülte a portörlővel ágáló Erzsi nénit, és szinte futva csörtetett le a lépcsőn a földszint felé. A hátában továbbra is érezte a figyelő tekintetet, ami úgy szúrta a lapockáját, mint a jég.
A kapualj fojtogató félhomályában Fekete Zoltán állt. A közös képviselő vastag, sárgult dossziét szorított a hóna alá, s épp az épület életveszélyessé nyilvánításáról szóló hatósági hirdetményt próbálta kisimítani a fali újság üvege mögött. Amikor meglátta a felülről leérkező Dánielt, a keze megállt a levegőben, arca elfehéredett.
– Maga is hallotta a dokit? – kérdezte Zoltán szaggatott, fojtott hangon, miközben idegesen pillantott a rendelő zárt ajtaja felé. – Balog úr már a vételi szerződéseket lebegteti a szomszédoknak, kihasználja ezt a nyomorult kényszerhelyzetet... Zoltán ma is kétszer körbejárt a házban, de Szabó meg sem mozdul. Bezárkózott, pedig látom a résen át, hogy bent éget egy zseblámpát!
A rendelő felől ekkor éles, fémes zörej hallatszott. Mintha valaki lázas kapkodással egy nehéz táskát húzott volna végig a kövezeten, majd egy fém zár kattant. Dániel zsebében ebben a pillanatban újra megrezzent a telefon, s a kijelző hideg fénye a kapualj homályában baljósan világította meg a férfi megdermedt arcát.