A rendelő fojtogató csendje

A földszinti zöld ajtó mögött dr. Szabó András éppen egy meglehetősen kétes szavatosságú sztetoszkópot törölgetett, amikor Erika besurrant a magánrendelő félhomályába, karján az alaposan bebugyolált csecsemővel. Bálint lihegve csapódott be utána, de mielőtt számon kérhette volna a lányt, a háziorvos egyetlen gyakorlott mozdulattal rácsavarta a kulcsot a tejüveg ajtóra.
– Zárva vagyunk. Illetve dehogy – vigyorodott el Szabó doki, miközben fáradt szemgolyói felizzottak a hirtelen felismeréstől. A kártyaadósságoktól megnyomorított orvos fejében gyorsabban kattogott a kalkulátor, mint Fekete Zoltán fejében a közös költség büntetőkamatjai.
Bálint szorosan az ajtónak lapult, homlokán kövér izzadságcseppek futottak végig.
– Erika, azonnal gyere vissza, ha Enci meglát a babával...
– Enci egy angyal, de dr. Balog Henrik egy cápa – vágott közbe dr. Szabó, és türelmetlenül rácsapott a receptkötegekre. – Tudod, Bálint barátom, Balog ügyvéd úr tegnap óta szorosabbra húzta a hurkot a nyakamon. És láss csodát, a sors épp elém sodorja a te kis eltitkolt családi pótlékodat.
A doki gúnyos mosollyal hajolt a megszeppent biztonsági őr felé. – Vagy előteremted a hiányzó összeget a tartozásom kifizetésére, vagy holnap reggel az egész ház, élén a drága Encesszel, megtudja, kitől örökölte ez a csöppség a pisze orrát.
Odalent a szuterén mélyén Lugosi Jenő épp egy elnyújtott áriába kezdett a régi tervrajzok felett, mialatt a folyosó kőlapjain Fekete Zoltán szigorú léptei visszhangoztak. Bálint torkán fennakadt a levegő: a háló rászakadt.